Grafomotorika fejlesztése

A GRAFOMOTORIKA FEJLESZTÉSE

                                                                

A rajzolás képességének fejlődése

  • 1-2 évesen: ceruzafogás
  • 2 évesen: alkalmazkodás a kerethez, vagyis a lap széléhez
  • 2-3 évesen: alapjelek kombinálása
  • 3-4 évesen: tud alakot rajzolni, melynek jelentése van
  • 5-6 évesen: határozott jelentéssel bír a rajz (emocionálisan felnagyított rajz)

A tér ábrázolása

  • 2-3 évesen: egy alapvonalra felfűzött tér (háttér a papír alapszíne)
  • 3-5 évesen: a fent – lent képileg értelmezhetetlen alapfogalmak
  • kisiskolás korban: több szempontú ábrázolás (legfelismerhetőbb perspektíva)

A téri ábrázolás mozaikszerűsége; a fiúk a hajókat, technikai eszközöket jobban ábrázolják, mint a lakóházakat és a téri környezetet – a lányok kedvenc témái a ruhák, textúrák ábrázolása.

A grafomotorika fejlesztése

A grafomotórium fejlesztését először mondókákkal, énekekkel, versikékkel kezdjük és közben a kezünkkel “rajzoljuk” a hullámvonalat, nyolcasokat, hurokvonalat stb. a levegőben, vagy közösen játsszuk el a dalokat. Az alábbi felsorolás egy ajánlás a formák tanításának sorrendjére, melyekhez javaslok néhány dalocskát. 🙂
Rajzolás közben is mondhatjuk a mondókákat! 🙂

Körkörös firka – Antanténusz, Szókraténusz, Szóraka tiki-taka, Ala-bala Bambusz

Egyenes vonal – Esik az eső, hajlik a vessző, haragszik a katona, mert megázik a lova!

Hullámvonal – Megy a vízen a hajó, húzza azt 36 ló, ha elszakad a kötele, hasra esnek a lovak.

Hullámvonal ritmikus ismétlése – Kis kacsa fürdik fekete tóban, anyjához készül Lengyelországba. Míg a kácsát elhajtotta, 10 pár csizmát elszaggattam. Kács – kács – kács

Hurokvonalak – Pám – pám – paripám, tüzes a pipám.

Balról jobbra haladás – Lágyan szól a kisharang, messze cseng a bűvös hang. Ünnepnap van, bimm-bamm, bimm-bamm.

Egyenesek alkalmazása különböző irányban – Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaim megfagynak.

Középpont – Szil – szál – szalmaszál. Merre jár a Pál?

Kapuvonal – Madarak voltunk, földre szálltunk, búzaszemet szedegettünk.

Kapuforma sorozatban (íráslendület) – Túl, túl, messze túl, mi van a hegyen messze túl, lófej széles ibolya virul.

Kör előkészítése – Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni. Tekeredik a rétes, kígyó akar lenni.

Tanult formák alkalmazása – Ez a fagyi csudajó, csudajó, kisgyermeknek ez való, ez való.