Találós kérdések gyerekeknek

  1. A napfénytől nem nagyon félnek, csupán sötét éjben élnek. Oly vidámak, úgy ragyognak, reggel szépen elalusznak.
  2. Mindenkinek magát szépen megmutatom, de magamat soha nem látom.
  3. Minden télen eljön, zsákot cipel a hátán, örül minden gyermek, nagy szakálla láttán.
  4. Tűz el nem égeti, víz el nem árasztja.
  5. Egy kis gombot megnyomok, egész házunk felragyog.
  6. Kerek vagyok, mint a labda, fogyasztanak száz alakba. Nyersen esznek, főzve is, télen is és nyáron is. Saláta is, leves is, megisszák a “vérem” is.
  7. Híd, de sosem építették. Hét színe van, egy se festék. Földből nyúlik mindkét vége, mégis felvezet az égbe.
  8. Négy lába van, mégse jár, konyhában, szobában áll.
  9. Tegnap volt, holnap lesz.
  10. Amennyit elveszel tőle, annyival több lesz belőle, minél gyorsabban pereg, annyival vagy öregebb.
  11. Négy ága van egy fának: az egyik kizöldül, a másik gyümölcsöt terem, a harmadik hervadozik, a negyedik szárazon áll. Négy testvér egymást kergeti, de egymást soha el nem érheti.
  12. Egy apának tizenkét gyermeke, egyik sem hasonlít a másikhoz, tizenkét testvér kergetőzik, de soha nem érik utol egymást.
  13. Fejsze nélkül, kéz, nélkül, takaros kis ház épül.
  14. Van egy öregapám, ki mindig a háztetőn pipál.
  15. Nincs kezem, nincs lábam, csak tenyerem, meg öt ujjam. Tíz testvért akarok, télen igen hasznos vagyok.
  16. Égből hullok, fehér vagyok. Szeretem a kemény fagyot. Siklik rajtam szánkók talpa, víg csatákban vagyok labda.
  17. Fejem gombóc, orrom répa, mégse vagyok ehető. A kalapom lyukas fazék, könnyen le is vehető.
  18. Egy kis házban öt kis szoba sorakozik szépen, öt kis ember bújik oda melegedni télen.
  19. Két szomszéd lakik egymás mellett, mindenkit látnak, csak egymást nem láthatják. Ha tükörbe pillantasz, kitalálod.
  20. Hagymás és a fejeden van. Lehet szőke, barna, ősz, fekete, vagy vörös. Erősödik, ahogy nősz.
  21. Állandóan szép vagyok, de büszke biz nem vagyok. Karácsonykor ragyogok, rám Jézuska mosolyog.
  22. Fürtös bogyóm piros színes, még sem vagyok elég ízes.
  23. Medve is szereti, ember is megeszi, farkas, róka, nyúl, hozzá sem nyúl.
  24. 60 gyermeke van, minden gyermekétől 60 unokája.
  25. Egy istállóban 32 fehér ló, középen a vörös torony.
  26. Lába van, de mégsem jár, víz felett visz, nem madár. Nem rab, mégis láncot hord, minden utat összetold.
  27. Mindennap felkel láb nélkül. Ingyen van a lámpa, egész világ látja.
  28. Mikor fekszel, akkor kél, egyszer egész, máskor fél.
  29. Hol vizet önt, hol havat hint, hol jeget szór fejedre, majd elszáll nyugatra, keletre.
  30. Ki tud minden nyelven beszélni?

Megfejtések:

  1. csillagok
  2. tükör
  3. Télapó
  4. füst
  5. villany
    otthonifejlesztes.hu
  6. paradicsom
  7. szivárvány
  8. asztal
  9. ma
  10. idő
  11. évszakok
  12. hónapok
  13. madárfészek
  14. kémény
  15. kesztyű
  16. hóember
  17. kesztyű
  18. szem
  19. haj
  20. fenyőfa
  21. ribizli
  22. málna
  23. óra
  24. fogak és a nyelv
  25. híd
  26. nap
  27. hold
  28. felhő
  29. visszhang