IDŐJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS GYEREKVERSEK
WEÖRES SÁNDOR: KÁNIKULA
Szikrázó az égbolt,
Aranyfüst a lég,
Eltörpül láng űrben
A tarka vidék.
Olvadtan a tarló,
Hullámzik, remeg,
Domb fölött utaznak
Izzó gyöngyszemek.
Ragyogó kékségen
Sötét pihe szál:
Óriás magányban
Egy pacsirta száll.
WEÖRES SÁNDOR: FUTÓZÁPOR
Csillog a bozót,
Ága-boga ázik.
Nem jutok szárazon
Addig a házig.
Vízben, sárban
Cuppogva járok.
Majd ha bozót leszek,
Esőt kívánok.
Ázott ingemet
Tűz mellé terítik,
Fázó testemet
Gyorsan melegítik.
Majd ha virág leszek,
Esőre nyílok…
Ázik a bozót,
Csillog-villog.
WEÖRES SÁNDOR: KIS VERSEK A SZÉLRŐL
I.
Tekereg a szél,
Kanyarog a szél,
Didereg az eper-ág:
Mit üzen a tél?
II.
Fúj a szél, fúj a szél,
De morog a szél.
Apró ez a szoba,
Mégis belefér.
III.
Széles világba
Fut a szél magába,
Nyakában a lába,
Sosem érsz nyomába.
SZABÓ LŐRINC: A SZÉL MEG A NAP
Licskes-lucskos szürke bácsi,
Hujj, hujj, én a Szél vagyok!
Kék udvarban seprűjével
Megkergette a napot.
Szél mondta: Hujj, hujj, hujj!
Nap mondta: Bujj, bujj, bujj!
Szél kergette, utolérte a Napot.
Kék udvarból kiseperte,
Kendőjébe bekötötte,
Mondjátok meg; hova tette?
Zsebretette a napot.
Zsebretette? Zsebre ő!
Azért van most rossz idő.
VIDOR MIKLÓS: A SZÉL
Nincsen szája,
Mégiscsak fú egyre.
Szárnya sincsen,
De fölszáll a hegyre,
Lába nélkül
Leszökik a völgybe,
Hulló lombbal
Karikázik körbe.
Fú a szél, zúg a szél,
Zimankót hoz, csupa él.
Néha meg puha szél
Illatot hord, fut a tél.
Megzörgeti a kaput,
S ha kinyitod,
Nincs ott senki.
Suhanón tovafut,
Vándorlegény dalát zengi.
Csordában hajt felleget,
S ha megfognád, ellebeg,
Légbe foszlik mindjárt:
Magasan száll, mélybe csap,
Megsimítja arcodat,
S elviszi a titkát.
GOETHE: A KIS VÍZCSÖPP
A földre kell hullni a csöppnek,
Nedvet visz zsenge virágnak,
Forrással tovább göröghet,
Örvendeztet halacskákat,
Ő kell patakba, malomhoz,
A folyókban hajót hordoz,
S hol lelnénk a tengerekre,
Ha a kis csöpp nem létezne?
