Színek gyakorlása versekkel
Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, borszínű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna, és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égőpirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
Szilágyi Domokos: Akinek a szeme kék
Akinek a szeme kék, takarója a nagy ég.
Akinek a szeme zöld, puha ágyat vet a föld.
Akinek barna, eledele alma.
Akinek fekete, liliom a tenyere!
Orgoványi Anikó: Színek
Piros vagyok, mint a bohóc orra,
pirosságom ráül a csipkebogyóra,
pipacsként piroslok az árokparton,
piros virág vagyok a gyerekrajzon.
Kék vagyok, a nyári ég színe,
mélykék, mint a tenger feneke,
búzavirág kékje a ringó mezőben,
kék csillag a gyermekek szemében.
Sárga vagyok, mint a Nap,
sárgára festem az aranyat,
sárgán fénylek a kerek holdban,
sárgán ragyogok a napraforgóban.
Zöld vagyok, mint levelibéka,
zöld, mint erdő mélyén puha moha,
zöldként én vagyok – vajon hiszed-e? –
kéknek és sárgának gyereke!
Devecsery László: Kék-játék
Kék az ég és kék a zöld,
kék a fa és kék a föld…
Kék a madár, kék a tó,
kéken kék a kék folyó.
Kék a ház és kék a lány,
kék a hegy és kék az árny…
Kék a Nap és kék a folt,
kéken kéklik fenn a Hold.
Kék a fiú, kék a ló,
kék az égből hullott hó.
Kék a kék és kék a kép:
kiborult a kék festék…
Nagy Bandó András: Tizenkét szín
Sötétbarna, mahagóni,
paripán jó lovagolni.
Cukor, liszt vagy só az égen?
Bárányfelhők hófehérben.
Felhő sincsen, ragyog az ég,
óceánszín, tolul a kék.
Ózon kell az öreg Földnek:
pompáznak az örökzöldek.
Tulipánfa lila lepel,
szirmát bontja, úgy ünnepel.
Nem nő narancs Karancsságban,
csak ott, ahol narancsfánk van.
Piros nadrág, vörös mente,
vérrel festett naplemente.
Felhőt színez rózsaszínre,
ilyen hát a rózsa színe.
Mikor se Nap, se Hold nincsen,
verébszínű szürke minden.
Koromnál is feketébbre
kéményseprő fest az égre.
Fölhúzzuk a vekkert mára,
sárga lesz az okker párja.
Már csak ez a nóta kellett:
sárgarigó énekelget.
Tóthárpád Ferenc: A három paca
A kék, a piros meg a sárga,
rengeteg szín jó barátja.
Amúgy meg mind kedves rokon,
pöffeszkednek rajzlapokon.
Elnyújtózik, s szól a sárga:
„fogócskázzunk valahára!”
Unatkozik, az a baja,
ő is csak egy apró paca. –
Kergess engem! – hívja a kék,
s felé nyújtja cseppnyi kezét!
Mint aki csak térül-fordul,
lám, a sárga nekilódul,
és elcsípi, el a kéket:
zölddé válnak a festékek.
Kéket szekál a piros is,
aztán lilára változik.
Most meg, ni csak, „mert oly csinos”,
sárgát ölel a kis piros.
Egybekelnek valahára
narancsszínű boldogságba.
Devecsery László: Színek
Hegyre ült fel most a kék,
majdnem olyan, mint az ég.
Levelekbe szállt a zöld,
telehinti a mezőt;
piros, kék, meg sárga:
mezők virágára.
Színek, színek mindenütt,
nézd a barna, kicsi sünt!
Rőt a róka, s hosszú farka,
egész világ tarkabarka.
